Tamás Sebastian

„Sebi” 14 évet élt az USA-ban és 11 évet Franciaországban ahol a tanulmányait és karrierjét megalapozta a pénzügyi szektorban és megszerezte a Chartered Alternative Investment Analyst (CAIA) akkreditációját, valamint több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik az Alternatív befektetések területén.

2017-ben tért vissza Budapestre, hogy segítse a magyarországi induló startup ökoszisztémát egy olyan kereslet alapú modell mentén, ami erősíti azt a trendet, amely az innovatív vállalatok és a nagy cégek közötti párbeszédet segíti, valamint az ebből kialakuló közös fejlesztéseket pártolja.

Legfőbb célja, a helyi innovációnak a globális ökoszisztémákkal való integrálásán túl, azon törekvés, hogy segítse stabilizálni az ország lehetőségeit a jövőbeli tech-vállalatok számára azáltal, hogy segíti az egyetemek és a piaci szereplők között párbeszédet.

A hazai startup egyik ökoszisztéma pásztoraként alapvető célja, a magyar startup vállalkozói kultúra gyökereinek öntözése és gyomlálgatása (Startup Darwinizmus), a kikelő magvaknak (seed) gondozása és újraültetése (felzárkóztatás külföldi kertekhez is), valamint a magyar unikornisok tenyésztésének elősegítése.

Sebi a Magyar Innovációs Szövetség Startup Tagozatának tagja.

igazgató
MNKH Innovációs Igazgatóság